Pályázat színházi nevelési előadáson való kedvezményes részvételre

A társulat:

A KB35 Színházi Nevelési Társulat a diákok fontos élethelyzeteire reagáló, pedagógiai céllal rendelkező interaktív színházi előadásokat hoz létre, és visz elsősorban budapesti és Pest megyei középiskolák osztályaiba, online előadásaink pedig az ország egész területén elérhetők. A társulat tagjai színész-drámatanárok, akik emellett pedagógiával, pszichológiával foglalkoznak, vagy a színházi szakmában helyezkedtek el főállásban.

Miért pont színházi nevelés?

A színházi nevelési előadások különlegessége, hogy egy fontos, pedagógiailag megközelíthető problémát (pl. zaklatás, járványidőszak alatti elmagányosodás, társas befolyásolás, stb.) járnak körül a diákok bevonásával. A színházi előadásokat interaktív, dramatikus részek színesítik, ezáltal téve élményszerűvé a résztvevők számára a közös gondolkodást. Előadásaink nagy előnye, hogy nem kell utazni sem értük: a társulat hozza el a foglalkozást az osztály saját tantermébe és körülbelül 2 tanórát vesznek igénybe. 

A pályázat célja:

Olyan közösségek elérése, melyek korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak kedvezményesen tudnának részt venni előadásainkon.  A pályázat keretén belül 10 kedvezményes alkalmat hirdetünk a 2022/2023-as tanév során, melynek pontos időpontját a választott pályázóval egyénileg egyeztetjük.  

A pályázat keretén belül a következő két előadásra lehet jelentkezni:

1. Kimondva-kimondatlanul (11-12.évfolyam) – Prevenció a zaklatás, a bullying témakörében

2. Meglepetés (9-10. évfolyam) –  Énhatár fogalmának bevezetése, manipulációs minták megismertetése – Online interaktív tananyaggal! 

Az előadásokról bővebb információ a linkekre kattintva található. 

Kedvezményes részvétel:

Megpályázható előadásaink valós költsége 125 000 forint. A társulat 100 000 forinttal támogatja a nyertes osztályok részvételét, így az előadás önköltsége 25 000 forint. 

Az előadás pontos időpontját a nyertes pályázóval egyénileg egyeztetve jelöljük ki. 

Pályázati feltételek:

Előadásainkra budapesti és Pest megyei középiskolák jelentkezését várjuk. 

Minden osztály arra az előadásra pályázhat, ami az adott életkori kategóriának megfelelő.

A pályázat beadásának határideje: 2022.10.02.

A pályázat benyújtását az alábbi adatlapon tehetik meg: PÁLYÁZATI ADATLAP

Az elbírálás szempontjai: 

A pályázó osztály anyagi és szociális helyzete, hány alkalommal vettek részt korábban színházi nevelési előadáson, a választott előadás pedagógiai céljainak való megfelelés.

A pályázat nyerteseivel e-mailben vesszük fel a kapcsolatot. 

További kérdése van? 

Keressen minket az info@kb35sznt.hu e-mail címen, érdeklődjön telefonon Fodor Évinél a +36 30 284 56 16 -os telefonszámon, vagy tekintse meg gyakran ismételt kérdéseinkre adott válaszainkat itt! 

https://kb35sznt.hu/ // https://www.facebook.com/kb35sznt